Helyzetjelentés

Miért írtam régen? Olvasom a Sárkányok táncát, és be akarom fejezni, de néha felhúz... de nem akarok mást olvasni közben, mert ugye végezni akarok vele. Catch 22. De legyűröm. Vicces, mert szeretem, de áhh, néha annyira unalmas tud lenni. Ja és 24 órát Enyingen töltöttem a hóhelyzetben, nálam volt a Kindle, de a többiek beszélgettek a kocsiban, kiszállni meg ugye vicces lett volna. :D
De ígérem nemsokára jelentkezem!

Ann Aguirre: Menedék (Razorland #1)

Fülszöveg: A második világégéskor születtem. Legendák szóltak egy olyan korról, amikor az emberek hosszú ideig éltek. Én dajkamesének tartottam. Az én világomban senki sem érte meg a negyven évet. Egy enklávéban éltem, ahol a legidősebb közülünk huszonöt éves volt. Némelyek azt suttogták, megváltás lenne számára a halál, de igazából csak nem akarták a saját maguk jövendőjét látni.
Pikk amióta csak az eszét tudja, vadásznő szeretett volna lenni. A vadászok feladata élelmet szerezni a közösségnek a föld alatti menedéket körülölelő, életveszélyes alagútrendszerből, amelyben örök sötétség honol, miközben igyekeznek elkerülni a Korcsokat, ezeket a zombiszerű, vérszomjas szörnyetegeket. Amikor az örök kívülálló, Fakó nevű vadászt osztják be mellé társul, aki titokzatos körülmények között került az enklávéba, a lányt tiltott érzelmek kerítik hatalmukba.Fakóval hamarosan rádöbbennek, hogy a Korcsok egyre szervezettebben lépnek fel ellenük, ám az idősek nem hallgatnak figyelmeztetésükre. Megszokott kis világuk szertefoszlik, így rákényszerülnek, hogy szembenézzenek az ismeretlennel.Köszöntünk az apokalipszisben!

Vigyázat, spoiler veszély!

Nemrég tettem le a könyvet, pontosabban tegnap előtt éjszaka, de tegnap még valahogy hagynom kellett leüllepedni.A Menedék színtiszta disztópia, a veszélyesebb fajtából. Mármint ami a letehetetlenségi faktort illeti. Soha (és tényleg soha) nem volt unalmas egy röpke pillanatra sem, rendkívül gördülékeny volt a cselekmény. Igazából az Éhezők viadala óta ez volt az első disztópia, amit ekkora hévvel olvastam.

A történet a metró alagutakban veszi kezdetét, ahol Pikk, a főszereplő lány él az Egyetem Enklávé tagjaként, ahol az embereket három kasztba sorolják be "felnőtté válásuk" eljövetelekor: nemzők, építők vagy vadászok lesznek. Pikk gyermekkora óta vadásznak készül, be is válogatják, innentől kezdve a feladta az élelemszerzés és az alagutakban portyázó, úgynevezett korcsok kiiktatása lesz. (Nekem ennél a résznél egyébként Lois Lowry Az emlékek őre című könyve jutott eszembe, melyben szintén a felsőbb vezetés szabja meg a fiataloknak, hogy milyen foglalkozást kell választaniuk, és ezt szintén egy ceremónia keretein belül jelentik be) 

Társául Fakót, a különc kívülállót jelölik ki, akiről aztán kiderül majd, hogy a titokzatos és veszélyes felszínről jött. Az enklávéban kőkemény hierarchia van, mindenkinek - kivétel nélkül - nagyon szigorú szabályok szerint kell élnie, a legkisebb kihágások is borzasztó retorziókat vonnak maguk után. Pikk elkötelezett tagja a társadalomnak, mindig mindent úgy tesz, ahogy kell, de a Fakóval való közös küldetések során, valahogy mégiscsak nekiáll egy idő után önállóan gondolkodni, ami egy ilyen helyen egyenlő az öngyilkossággal. Nem is kell sokat várni, hogy hőseinket száműzzék, elég egyetlen egyszer bátran és igazságosan fellépniük mikor épp a hatalom próbál példát statuálni. 

Itt kezdődik a könyv második része, a felszíni cselekmény. Itt jössz rá, hogy ez a story igazából nem is a föld alatti dolgokról fog szólni, az igazából csak a bevezetés. Nagyon fura olvasni, ahogy a szereplők - főleg Pikk, mert Fakónak azért vannak még emlékei a felszínről - ismerkednek a "fenti" dolgokkal (napfény, eső, madarak, vagy bármi olyan tárgy, ami nekünk teljesen természetes), ahogy hónapokon keresztül vándorolnak, hogy kijussanak New Yorkból, elérjék az állítólagos túlélők táborait, ahol rendben mennek a dolgok. Pikk és Fakó mellé aztán kapunk majd még két szereplőt, de nem akarok spoilerezni, mert ezt a könyvet igazán megéri elolvasni, és nagyon-nagyon várom a folytatást (olyannyira, hogy lehet, hogy nekiállok angolul - bár a magyar fordítás szerintem nagyon jó lett). Aguirre el tudja érni, hogy az embert érdekelje, hogy vajon mi történhetett, mi okozhatta ezt az egész katasztrófát. Hogy érdekeljen, hogy vajon mennyivel lesz jobb a felszínen falak közé zárt enklávé mint a föld alatti, jut-e vajon a szereplőknek valaha is normális keretek közötti választási lehetőség. Hogy a föld feletti társadalom mennyivel húzza tovább, ha itt is megtiltják az embereknek, hogy önmaguk legyenek, érezzenek, és gondolkodjanak. Vagy esetleg bölcsebbek-e az itteni vezetők, képesek-e egy normálisan működő, demokratikus társadalmat létrehozni. Ez egy olyan könyv, ami sokkal mélyebbre ás annál, mint amit várunk tőle, és ez az a dolog, ami mindig reménnyel tölti el az olvasót az új könyveket illetően.

Hatalmas köszönet a könyvért a Fumax Kiadónak!

Első mondat: "A második világégéskor születtem."

Kiadó: Fumax, 2012

274 oldal

Fordította: Benes Attila

Gail Carriger: Soulless - Lélektelen

Fülszöveg: Alexia Tarabotti több okból sem élhet komolyabb társasági életet. 
Elsősorban azért, mert nincs lelke. 
Másodsorban azért, mert vénkisasszony, apja pedig talján, ráadásul már meg is halt. Harmadiknak feltétlenül meg kell említenünk a vámpírt, aki az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanja őt. 
De hogyan tovább? Alexia kilátásai nem túl rózsásak, mivel véletlenül megöli támadóját, majd rögtön színre lép a szörnyű Lord Maccon (a nagyhangú, lompos öltözetű, de jóvágású farkasember), hogy Viktória királynő nevében fényt derítsen a haláleset körülményeire. 
Míg bizonyos vámpírok váratlanul felbukkannak, mások ugyanilyen váratlanul tűnnek el, és közben mindenki Alexiára mutogat. Vajon ki tudja nyomozni, mi zajlik London legfelsőbb köreiben? Hasznosnak bizonyul-e lélektelen mivolta, amely semlegesíti a természetfeletti erőket, vagy csak felbosszantja ezek gazdáit? 
És a legfőbb kérdés: ki az igazi ellenség, és van-e nála melasztorta?


Meg fogtok kövezni. Nálam valahogy mostanában nagyon kevés sorozat indító kötet akad, ami kiverné a biztosítékot. És a Soulless sem került be ebbe a nagyon kis körbe. És - hangsúlyozom - valószínűleg nem a könyvvel volt a baj, hanem valahogy nekem nem jött át annyira. Számomra elég döcögősen indult, hiába csapott bele egyből a történések közepébe. Nem is igazán tudom megfogalmazni egyébként, hogy mi nem tetszett, egész egyszerűen lehet, hogy még nem jött el a mi időnk. :) 
A végére egyébként megkedveltem a storyt, igazából elég izgalmasra sikeredett a második fele, szóval a Changeless mindenképp napirenden van, lehetséges, hogy egyszerűen az első kötet még nem tudott annyira magába szippantani, mint kellett volna. Vagy az is lehet, hogy a sok pozitív kritika miatt túl nagy elvárásaim voltak a kötettel szemben, ez sem ritka manapság. - Egyébként ezért is próbálom visszaszorítani a túl sok könyves blog olvasását, nem akarom, hogy mások véleménye formálja az enyémet, vagy, hogy (mint jelen esetben) túl sokat várjak egy kötettől... 
Mert igazából, ha úgy vesszük, nem nagyon tudok belekötni tényleg. A karakterek kellő mértékben voltak kidolgozottak (nemrég olvastam a Büszkeség és balítéletet az évforduló kapcsán, rengeteg párhuzam meghúzható volt :). A story nem különben. Jó időbe, jó helyre volt ültetve minden. Szóval mindent összevetve csak ajánlani tudom ezt a könyvet, tényleg lehet, hogy engem kapott el rossz pillanatomban. :)
Úgyhogy kíváncsian (kíváncsian, és nem elvárásokkal) nézek a Changeless elébe, mert egyébként érdekel, mi lesz a friss házasok következő húzása. :)

Az író: Gail Carriger

Elég meglepő (legalábbis számomra az volt), de Miss Carriger nem brit, hanem az Egyesült Államokban látta meg a napvilágot, és ott is él, Californiában. Az eredeti neve pedig: Tofa Borregaard. Saját bevallása szerint főleg P.G. Wodehouse, Jane Austen és Dickens hatottak rá. A Soulless első kiadása 2009-ben volt, majd ezt követték sorban a Parasol Protectorate sorozat következő kötetei, elég sok díjat és elismerést besöpörve. Következő sorozatának, a "Finishing School"-nak az első kötete Etiquette and Espionage címmel jelent meg e hónap 5-én. A Napernyő Protektorátus itthoni kiadása még csak a második résznél tart, Én remélem, hogy párhuzamosan elkezdik majd kiadni az új sorozat első köteteit is, mert hiába kapott el nem túl jó passzban a Soulless, valahogy mégis tetszik Carriger stílusa.

Első mondat: "Alexia Tarabotti kisasszony nem élvezte az estet."

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó, 2012

374 oldal

Fordította: Miks-Rédai Viktória